KECSKEMÉT LÁTNIVALÓI

Az Alföld minden szépségét és értékét magában rejtő Kecskemét – Bács-Kiskun megye székhelye – Magyarország középső részén, Budapesttől mintegy 85 km-re található.

Az egykori mezőváros impozáns épületeivel igazi nagyvárossá vált a századfordulóra. Az idelátogatókat Kecskemét belvárosának szecessziós hangulata már az első pillanatban magával ragadja.

Városháza

A város Főterén található a szecesszió gyöngyszemeként nyilvántartott Városháza, amely 1893-97 között épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján. A város egyik legismertebb épülete, turisták által leglátogatottabb műemléke. Homlokzatáról 1983 óta minden egész órában felcsendül a harangjáték Kodály, Erkel és Beethoven műveivel. Falait pedig Zsolnay majolika díszíti, amely más kecskeméti épületeken is megtalálható. Dísztermében a festményeket a híres magyar festő, Székely Bertalan készítette.

Ferences templom

A Városházával szemben találjuk Kecskemét legrégebbi építészeti emlékét, a XIV. században épült Ferences templomot, amelyet a helybeliek Barátok templomának is neveznek. Eredetileg gótikus stílusú, többszöri átépítés után nyerte el mai barokkos hangulatát, külső falánál kálváriát is emeltek. Vallástörténeti jelentőségű, hogy 1564 - ig katolikusok és protestánsok közösen használták a templomot.

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

A színházépület a város híres szülöttéről, Katona Józsefről kapta a nevét, aki az első magyar nemzeti dráma megalkotója. Hasonlósága a budapesti Vígszínházzal nem véletlen, hiszen mindkettő a neves bécsi építészek, Hellmer és Fellner tervei alapján készült.

TOVÁBB

Református templom

A Kéttemplom-köz vezet bennünket tovább a Református templomhoz, amely az 1680 - as években épült korai barokk stílusban, a török hódoltság területén egyedüli kőtemplomként. A Főtér sajátossága, hogy az országban szinte egyedülálló módon az összes felekezet temploma megtalálható.

Cifrapalota

A dalban is megénekelt Cifrapalotát (Márkus Géza 1902) hullámzó falfelületei, csillogó tetőcserepei, növény - és állatmotívumokat formázó kerámiadíszei teszik egyedülálló építészeti remekművé.

TOVÁBB

Nagytemplom

A Főtér meghatározó épülete az 1774-1806 között épült Nagytemplom építési ideje azért nyúlt hosszúra, mert a tornyát tűz és földrengés pusztította. Ez az Alföld legnagyobb copf stílusban épült székesegyháza, harangja 2400 kg súlyú, 74 méter magas tornyába 94 lépcsőn vezet az út.

Fürdőkultúra

A dél-alföldi turisztikai régió Magyarország napfényben leggazdagabb része. Megannyi kiapadhatatlan termálkútjának köszönhetően a gyógyulni, felüdülni vágyók paradicsoma. Kecskemét termálvizét 1987-ben minősítették gyógyvízzé, amely alkáli-hidrogén-karbonátot, kloridot, jodidot és fluoridot tartalmaz. A télen-nyáron üzemelő uszoda, a 3 különböző hőmérsékletű termálmedence, valamint a 2003. májusában átadott Élményfürdő és Csúszdapark (amely májustól szeptemberig üzemel) ugyanazon a területen található. Kecskemét, Csabay Géza krt.2.

TOVÁBB

MÚZEUMOK

Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely

Gáspár András u. 11. Tel./Fax: +36-76/481-469

TOVÁBB

Cifrapalota - Kecskeméti Képtár

Rákóczi út 1. Tel.: +36-76/480-776

TOVÁBB

Katona József Emlékház

Katona József u. 5. Tel.: +36-76/328-420, +36-76/327-203

SZÍNHÁZAK

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Kecskemét, Katona József tér 5. Tel.: +36-76/501-170

TOVÁBB

Ciróka Bábszínház

Kecskemét, Budai u. 15. Tel.: +36-76/482-217

TOVÁBB

SZÓRAKOZÁS

Malom Mozi, Kecskemét

Korona u. 2., III. emelet.

TOVÁBB

Otthon Mozi

Kecskemét, Kossuth tér 4.

TOVÁBB

Arborétum

Kecskemét, Nyíri út 48.

TOVÁBB

Kiskunsági Nemzeti Park Természet Háza

Kecskemét, Liszt Ferenc utca 19.

TOVÁBB

Vadaskert

Kecskemét, Műkert 1.

TOVÁBB